Az elmúlt hetekben izgalommal vártuk a kormány döntését a tűzijátékkal kapcsolatban.
Izgultunk, mert erre az eseményre szervezünk egy party-t, ahova a szakmai berkekből, konferencia résztvevőkből és barátainkból várunk egy csapatot és izgultunk azért, hogy vajon hogyan hozzunk egy olyan döntést, ami sok ezer ember kezdeményezésével is - nevezetesen a tűzijáték költségeit fordítsuk az árvízkárosultak javára – összeér, sőt erősíti azt.
Hosszabb gondolkodás, párbeszéd és szervezés előzte meg éppen ezért az Augusztus 20-i Partynk koncepcióját, mely így sokunk támogatása mellett újjá alakult.
Így hát szeretettel hívunk meg benneteket a Marriottban tartandó Augusztus 20-i tűzijátékkal egybekötött nyitott és kellemes hangulatú, vidám és közvetlen bulira, ahol az ODWS Social Impact & Awareness vonulatába illeszkedően két fontos dolgot vállaltunk még fel:
1. a Szponzori Jegyekből befolyó extra bevételt az ODWS Szervezőbizottsága a Magyar Vöröskereszt segítségével eljuttatja az arra rászoruló árvízkárosultakhoz. (Ez 90-95 szponzori jegy eladása esetén már milliós nagyságrendű összeg!)
2. A jegyet továbbra is az early bird áron adjuk, azaz a Normál Jegy ára egységesen és személyenként bruttó és szumma 50 Euro (magyar forintban 10,800 HUF + 25 % ÁFA lesz-és-marad). 12 év alatt félár, és a 6 év alatti ingyenes.
A Party-t tehát kinyitottuk! Várunk oda mindenkit, aki jó ember, aki egyetért az ügyünkkel, akivel jó együtt tölteni egy vidám estét.
Szeretnénk, ha ott lennél, ha veled együtt ünnepelhetnénk, lazulhatnánk, örömködhetnénk és várnánk a tűzijátékot, meg a bulit.
Az eddig bejelentkezett közel 100 résztvevő már garantálja, hogy ez egy jó buli lesz, de azt szeretnénk, ha TE is ott lennél.
Örömmel vesszük a Szponzori Jegyek megváltását és aki már regisztrált, azok számára is fennáll a lehetőség az árvízkárosultak támogatására!
A mellékletben találjátok az új koncepcióval kapcsolatos plakátunkat. Jelentkezéseteket a honlapon és a mellékelt regisztrációs nyomtatványon is eljuttathatjátok.
Kérünk benneteket, hogy barátaitoknak, családtagjaitoknak és ügyfeleiteknek küldjétek tovább a lehetőséget. Szeretettel várjuk őket is!
Regisztráció a Nyitó Bulira itt!
A nyitó bulit támogatja:
![]()



August 20 Party.png)